Szépen elsumákoltam a fordítást... Eddig! Most végre lefordítottam a teljes szöveget, amit Ben Moody írt EvThreads-on.

Vigyázat! Szókimondóan őszinte!

Ben Moody üzenete Evthreads-on, 2010

Kérlek, ezt az üzenetet oszd meg, ha tudod, hogy minél több Evanescence rajongóhoz eljuthasson...

A nevem Ben Moody, alapító -és egykori tagja az Evanescence-nek..
Nem vagyok az az ember, aki részt vesz az online közösségekben, nem szoktam a fórumokat nézegetni, vagy történeteket a munkámról vagy a YouTube hozzászólásokat nézegetni. Azonban egy barátomnak megmutattam a We Are The Fallen bevezető kislemezéhez készült videonkat, a „Bury Me Alive”-ot a YouTube-on. Azt nem tudtam észrevenni, hogy több, mint 4000 hozzászólás van a videohoz. Felhívta a figyelmemet, és kíváncsi lett, hogy megtudjam, miről van szó.
Sohasem érdekelt, hogy mit írnak össze rólam az interneten. Soha nem viselt meg egy kritika sem, főleg olyan embereké, akiket nem is ismerek. Én nem reagáltam SOHA egy rosszindulatú véleményre sem, ami az életem hibáit, és a ballépéseit célozza meg. De valamilyen oknál fogva kénytelen vagyok most megtörni a csendet. Nincs afelől kétségem, hogy sokan félreértik ezt a helyzetet, és azt hiszitek, hogy ez most a büszkeségem miatt teszem. Az igazság az egyetlen, ami motivál abban, hogy béke legyen végre, mert nekem ez a fontosabb, mint bárki is gondolná.

Én szó szerint túlspilázottnak gondolom, amit az új zenekar, a We Are The Fallen-ről beszélnek világszerte az Evanescence rajongói. A feltételezések, és a rossz szándékú félreértések akkorára nőtte magát, hogy muszáj felszólalnom ez ügyben.

A több, mint 4100 hozzászólásból körülbelül 4000 egy röhejes Evanescence – WATF, Amy – Ben vitáról szól.

Az egyetlen, ami célom az, hogy a dolgokat ennyi év után tisztázzam a nagyszámú Evanescence rajongók körében, kiemelve azt, ami tényleg fontos… Még ha két ember is részt vett az Evanescence krizisében évekkel ezelőtt.
A WATF megjelenése, és az hogy hozzá tartozom, intenzív érzésekkel töltött el, és mintha rendbe kellene tennem a dolgokat, mielőtt még ez a megalapozatlan dráma kitör. Ironikus módon ez a szenvedély vezetett el ahhoz, hogy megerősítette bennem a tudatot, hogy ne mondjak semmit. De most elmondom…

Most az egyszer nem fogom a cukormázas verziót előadni. El fogom mondani, hogy mi történt 2003 novemberében. Nem kételkedek abban, hogy mindez után is lesznek, akik ragaszkodni fognak a véleményükhöz és a saját kis teóriájukhoz… A ti dolgotok. De ostoba dolog olyanban hinni, aminek nincs valóságalapja.

Amy Lee és énköztem tizenéves korunkban kezdődött egy kreatív kapcsolat. A találkozás nagyon meghatározó volt, A találkozás mindkettőnknek meghatározó volt, még ha a saját utunkat is jártuk. Nagyon izgalmas volt, és jobban motivált, mint bármelyik másik kapcsolat eddig az életemben. Amikor elkészítettük az első felvétel együtt, tudtam, hogy mi az életem értelme. Soha többet nem néztem vissza. Röviddel később megtaláltuk a hiányzó láncszemet, David Hodgest, akivel egy életen át tartó zenei –és lelki társam lett. Mi hárman folytattuk az elkezdett utat, és megszületett az Evanescence. Az 5. évben már mindannyian tudtuk, hogy mit szeretnénk a bandától, és milyen zenét rögzítsünk a szalagra. És bár mindenki tudja, hogy az élet könyörtelen, mi hármunknak az elszántsága soha nem ingott meg, mert hittük, hogy a világ nagyobb, mint mindannyiunk. Én lemerítettem a hitelkártyámat a vásárlásokkal. Az a kevés eszköz, amit az első cd rögzítéséhez vettünk elég volt arra, hogy végre szerződést kössünk egy kiadóval, a Wind Up-pal. Nem tudtam fizetni a számlákat, és Daviddel elvesztettük a lakásunkat. Aludtunk, ahol tudtunk, sokszor töltöttem az éjszakát egy kisteherautóban, amíg Amy meg nem szerezte a diplomát, és hogy végre elinduljuk az utunkon, és kövessük az álmainkat. Semmi sem számított nekem, és semmit sem adtam fel. Végül aláírhattuk a szerződést, és Los Angeles-be mentünk, hogy elkészítsük a „Fallen”-t. Hárman éltünk együtt, és mindent megtettünk, hogy sikerüljenek az álmaink. De kegyetlen az élet, és az ember nem ugyanaz, mint 15 éves korában, és nem hasonlít a 18 –vagy a 21 éves kori önmagára… És ma már egyáltalán nem vagyok az az ember, aki az Evanescence-ben voltam. Mindent megtettem, ami tőlem telhető volt. Néha együtt nőtök fel, de az életetek külön folytatódik. Nagyon fiatalok voltunk egy nagyon stresszes életben, és nagyon különböző emberek lettünk. Úgy hiszem, hogy hozzájárult az a barátságunk megromlásának, hogy hamar kiderült, hogy eltérő véleményen vagyunk, és egy változékony környezetben. Mire a turné elkezdődött, ami a „Fallen”-hez tartozott, sajnos a barátságunknak vége lett. Az útjaink elváltak. David-del megszűnt a kontakt, aki már szinte a testvérem lett. Ebben az időben, ilyen fiatalon egy csodálatos utazás alatt lettem olyan valaki, aki már nem tetszik nekem. És nem volt erőm, hogy megváltozhassam. Szeretném azt hinni, hogy visszatekintve Amy másként látja  a dolgokat. Ironikus módon Amy és én egyforma odaadással foglalkoztunk az Evanescence-vel, de pont ez állított szembe minket egymással. Mi ilyen ellentmondó személyiségek, ellentmondó vágyakkal, szembeállítva a büszkeséggel, ifjúsággal és tapasztalatlansággal (és a részemről extrém mértékű bizonytalansággal és tanácstalansággal) vezetett a háborúskodáshoz. Teljesen elvakultunk, és nem láttuk, hogy az veszi kárát, ami a legjobban kedves nekünk. Én rettenetesen viselkedtem, de Amy természetesen reagált. Egy éjszaka, 2003. október 23-án minden kijött belőlem. És dühömben és kétségbeesettségemben pontot tettem az Evanescence-re. Abban az időban nem lehetett tovább együtt dolgoznunk új felvételeken. Valószínű volt, hogy mi már nem fogunk együtt turnézni. Egyikünk sem hajlandó visszanézni. Minden érzelmem haragként nyilvánult meg, és feldúltam mindent. Mindent, ami létem alapja volt, a rémálmom lett. Képtelen voltam megállni. Annyira szerettük volna az Evanescence-t, de amikor szembekerültek az ellentétes terveink, a legjobb barátságból ellenségeskedés lett.  Este végére megértettem, hogy ez nem csak magunk között, de körülöttünk is háborúskodást hoz. Harcoltunk piszkosan, és az Evanescence megfizette az árát. Nem tudtam elaludni. Ha egyikünk sem megy el, esélyem, hogy elhagyjak valamit ebből a világból, nagyobb lett volna, minthogy magamat veszítsem el. Még az ostobaság, büszkeség és harag előtt próbáltam meggyőzni Amy-t, hogy hagyja ő el a bandát. Hogy mi jobbak volnánk, és rá nincs szükség. Sérült voltam, és azt szerettem volna, ha Amy is sérült lenne, mint én. Amy, ha valamilyen okból véletlenül látnád ezt az üzenetet… remélem tudod, hogy soha nem gondoltam azt komolyan. Senki nem lett volna alkalmasabb arra, hogy énekelje a dalodat és a szövegeidet. Bezárkóztam. A sok bolondság miatt soha nem tudtam volna eleget tenni annak, hogy az Evanescence folytatódjon. Ez csak egy vicc lett volna. Ahogy ott ültem a buszon, a szégyen és vereség érzéseivel vívódva, nem volt menekülés az igazság elől. Vagy én megyek el, vagy meghal az Evanescence. Úgy tört rám a gondolat, hogy nem tudtam elhessegetni.

Az egész lényem abból állt, hogy azonosultam a zenével és a zenakarral. Hogy az életemben volt valami értelmes, az az Evanescence. És valamilyen oknál fogva ez lett az emberek véleménye, hogy a kilépésem „árulás” és „becsapás” volt. Fogalmam sincs, honnan jött ez, mint ahogy az sem, amit este, 22-én gondoltam. Amy egyértelművé tette, hogy menjek el. Küldött egy üzenetet azzal a szöveggel, hogy „Szállj fel a repülőre és többé ne gyere vissza”. Maghallottam azokat a szavakat, és legyőztem a valóságot, rávettem magam, hogy aki egykor az én legjobb barátom volt, mondja meg, hogy mi legyen. Mélyen elszomorító, hogy ilyen kicsinyesen tettem meg a kilépésemet. De nem látják meg mögötte az igazságot. Hagytam, hogy az Evanescence folytatódjon.
Mit hagytam ottl?
Mi volt ennek a jelentősége?
Minden, ami életem értelme volt. Az álmaimat. A jövőmet. A zenét, amit a legjobban szerettem ebben a világban. Az életem célját feladtam. Mint aki elveszti a nyertes lottószelvényt. Ez az álom olyan nagy volt, és nagy lehetőség, amit otthagytam. Millió dollárokat. Több év munkáját. És az összes hitem, és odaadásom mind belefektettem, és ott kellett hagynom. A kib*szott ostobaságom miatt. Kevesebb, mint 1%-nak adódik meg a világban, az, hogy így elérje az álmait, az olyat, mint ez.
Amikor leszállt a gép, az jelentett, hogy egy másik dolog elszállt az életemből És nem káprázat volt. Reméltem, hogy egyszer újra a csúcson leszek. Rendkívül ritka, hogy valaki hasonló nehéz helyzetben döntsön. Próbáld ki egy pillanatra, hogy tudd, milyen. És ráadásul én egy kib*szott gyerek voltam.

Nem csak én adtam meg Amy-nek azt, amit akar, hanem az Evanescence-nek adtam meg azt, amire szüksége volt. Minden tőlem telhetőt megtettem, annak a biztosítására, hogy ne legyen több akadály a világsikerben. Elmentem csendesen és békésen. Az Evanescence-nek nem kellett a botrány. Átadtam minden jogot Amy-nek, még az én tulajdonomban lévő 50%-os védjegyet, és a nagyon értékes Evanescence márkát. Odaadtam Amy-nek szabadon és tisztán. Nem kértem kivásárlást, és nem folytattam tárgyalásokat. Csak egy szakítást. Amikor haragosan rágalmazott a sajtó, és néha hazugságokat írtak rólam… nem szóltam semmit. Azokkal a rajongókkal, akikkel mély kapcsolatban voltam a zenén keresztül, mégis ellenoldalakat hoztak létre. Hét éven át mindent megtettem annak érdekében, hogy ne legyen dráma az Evanescence-ből. Senki… senki tett semmit annak érdekében, hogy jobb legyen. A megújulást követően az életem, és a karrier, az éveken át tartó kemény munka, bővülő zenei látókört és sok-sok sötét, depressziós, zavart hozott… átalakult az életem. Nagyon elégedett vagyok a karrieremmel és a személyes kapcsolataimmal. Az egyetlen dolog hiányzott az életemből, az pedig a zene, ami miatt szeretek élni… és az olyan emberek, akik ugyanazt szeretik, mint én. Ezekben az időkben az Evanescence sokat fejlődött, és új hangzást kapott… világossá tette, hogy tovább akarják bővíteni. Amy nagyon művészi, és soha nem volt probléma az, hogy új dologgal rukkoljon elő. Szóval felhívtam a srácokat: „B*ssza meg, miért nem csináljuk azt, amihez a legjobban értünk? Miután elkezdtük keresni a további tagokat, szerencsések voltunk, mert rátaláltunk arra, akit kerestünk. Ellentétben az Evanescence rajongók többségének a véleményével… Nem az volt a célunk, hogy akit találunk, olyan legyen, mint Amy Lee. Úgy öltözködjön, mint Amy Lee, és úgy énekeljen, mint Amy Lee. Szeretném ezt a téves elképzelést szétszakítani, mert mi 5 olyan ember vagyunk, akik szeretünk zenélni. Szerintetek a "Tear The World Down" mutat stilisztikai hasonlóságot a „Fallen”-nel? Persze. Valami mást akartok hallani? Akkor mi van a két Daughtry albummal, amikre én is írtam dalokat? Vagy Kelly Clarkson. Vagy Avril Lavigne. Celine Dion. Halestorm. Hana Pestle. Pokolba. Egy országnyi munkám van. Az egyéni munkásságom olyan messze van az Evanescence-től, mint ahogy az is, hogy 1 ember volt már a tagja. Azért csináltam az Evanescence zenéjét, hogy nyoma maradjon a világban. Minden mást, amit teszek, magamért teszek. IMÁDOK játszani a WATF-ban. A több ezer hozzászólást olvastam tegnap, és volt közte olyan, hogy „Amy Lee-re szeretne hasonlítani. Csak egy Evanescence-másolat. Nincs még saját hangja sem. Úgy próbál beszélni, mint Amy Lee. Azt szeretné, hogy ők legyenek az Evanescence.” Nos… én nem akarok az Evanescence-ben gitározni. Én voltam a gitáros az Evanescence-ben! Hasonlíthat a két stílus, de csak azért, mert ugyanazok az emberek a tagok. Ez nem bonyolult bolog… ez nagyon is egyszerű. Rocky, John, és én együtt játszunk, ugyanúgy, mint eddig. Megvádoltak azzal, ostoba módon, hogy leutánzom magamat. Ha csak egy percig is elgondolnád a helyzetet… Ha versenyezni akartam volna az Ev-vel, megtettem volna… kib*szott 7 évvel ezelőtt. És ez a feltételezés, hogy én megpróbálok háborút gyújtani az Evanescence ellen, meg kell cáfoljam.

Ha tényleg úgy gondoljátok, hogy miután a legönzetlenebb áldozatot meghoztam, amit valaha is tettem, más emberként már az ÉVEKIG tartó figyelemmel, hogy tisztázzam a támadásokat, amiket a mai napig is kapok, és soha nem védtem meg magamat ezzel szemben, hogy aztán másfél évig tartó jókora pénzügyi beruházásommal elindítsak egy zenekart, ami azt hozta, hogy kitaláltatok egy viszályt köztem és Amy Lee közt, úgy, hogy MINDENT megtettem, hogy továbbjusson békével… Ha valóban úgy gondoljátok, hogy viszály van köztünk, akkor veszett ügy… Tévedtek. Minden egyes kis siker, amit elér az Evanescence, siker a számomra, még úgy is, hogy nem volt belőle járulásom. Minden eladott cd, minden koncertjegy megerősíti azt a tudatot bennem, hogy tettem valamit az életemben. Hogy az áldozat nem volt hiábavaló. Azt szeretném – semmi mást ezen a világon -, hogy az Evanescence évtizedek után is sikeres legyen, és több millió ember szeresse. Ez teljesen abszolút dolog, hogy bárki is másként gondolja. Az volt a legnagyobb csalódás, a legnagyobb lelki seb számomra, amikor azok az emberek, akik támogatták a munkásságomat, adtak nekem erőt, hogy ők vádolnak leginkább gazembernek.
És bár Amy Lee az egyetlen, akit nem hibáztatnak, mert ő kedves, számtalanszor elmondta már, hogy ő a legboldogabb a távozásom óta… de az áldozatot látjátok  benne. Ő az egész életét arra tette fel, hogy kreatívan dolgozzon az Evanescence-ben. Mindent át adtam – szó szerint – harc nélkül. De amit a 6 év alatt hallottam ennyiből állt: „Ben Moody egy s*ggfej. Ben a pokolba taszította Amy-t és elárulta. Őszintén hittem, hogy a WATF után senki nem fog uszító felkeléseket létrehozni. Bár van néhány dolog, amivel továbbra sem értek egyet, és ellentmond mindezzel… de 100%-os tény, hogy az Evanescence azért él még mindig, mert én akkor elhagytam. És nem vagyok hajlandó csendben eltűrni, hogy számtalan ember ragaszkodik ahhoz, ami nem igaz, és hogy ezt tűrjem. Az evanescence nagyobb, mint akkor. Ez nagyobb, mint Amy Lee. Ez jobb, mint Ben Moody. Ez különlegesebb. Tehát sokak figyelik ezt a háborút, ami nem is létezik. Amy boldog! Én boldog vagyok! Miért van az, hogy nagyon sokan nem akarják elismerni ez?
Vártam hálát azért, amit tettem,  vagy bocsánatkérést a semmi alapú harag miatt?
Nem
Megérdemelném?
Hogyne.
Szóval tettem egy lépést.

Szívesen adtam meg mindent, ami kapcsolatot teremt velünk a zenén keresztül. Láttam a színpadon minden este, amikor játszottam, hogy sokaknak élményt szereztem, és ez volt a legnagyobb öröm, amit valaha is éreztem. Amikor kiléptem, egy részem halt meg. Hogy ugyanezek az emberek, akikkel most vagyok, nem látták, ez volt a legnagyobb szívfájdalom, ami valaha is el kellett viselnem. Nem írtam át semmit, ami valójában megtörtént. Ezt volt. Az Evanescence pedig egyáltalán nincs veszélyben a WATF miatt, nem fenyegeti semmivel. Csaknem egy évtizeddel ez után kis dolognak tűnik, hogy azért volt, hogy az Ev boldog legyen… Elég ostoba kis dolog. Azt hiszitek, hogy el tudjátok dönteni az Evanescence-vel, vagy Amy Lee-vel való versenkedéssel, hogy ki lesz a vesztes? Ez ostoba dolog, és úgy gondolom, hogy azt hiszitek. Nem tetszik? Ez van. Azt hiszitek, hogy ha WATF-ot hallgattok, vagy ha tetszik a WATF, akkor elárultátok az Ev-t? Arra gondolsz, amire akarsz. De sem a WATF sem az Ev nem ért egyet veled. Ez kell, hogy szem előtt tartsd. Én csak játszani szeretnék. Ez az, amit csinálok: a zenét hallhatóvá teszem. És hosszú idő óta ez az első alkalom, amikor végre boldog vagyok. Csak azt szeretném, hogy ha az elpocsékolt időtöket végre valami értelmesre fordítanátok. Ezt az energiát és szenvedélyt valami pozitívba tölteni. Szeretem az Evanescence-t. Ha vissza tudnék menni az időben… mindent másképp csinálnék. Megfizeettem az árát.  De én még soha nem voltam erősebb, és nem szűnt meg a meggyőződésem abban, hogy én jó döntést hoztam mindenki számára. Nem kell egyetérteni velem, vagy elhinni mindezt, de mindenkinek jobb, hogy tudja, hogy Amy maradt, és én… továbbléptem. Kívánom, hogy Amy Lee és az Evanescece élete tele legyen sikerrel és boldogsággal. És remélem, hogy minden rendben lesz, és sok rokon lélek talál az Evanescence-re, és a régi rajongók is.

És figyeljetek… ha úgy döntötök, hogy hajlandóak vagytok felhagyni ezzel a képzeletbeli versengéssel köztünk… Ki tudja? Lehet, hogy élvezitek is.
Én biztosan nem.

Üdvözlettel
Efanar

(EvThreads-os nevem)