Az Evanescence gitáros és dobos nélkül maradt, miután John LeComptot és Rocky Grayt indoklás nélkül kitették zenekarából. A két zenész teljesen értetlenül fogadta a szituációt, bár egyik sem aggódik a jövőjét illetően. Az Evanescence pedig keresi az utódokat.
Az Evanescence egyszerre két zenészét rugdalta kijjebb: a napokban John LeCompt és a dobos, Rocky Gray távozott a zenekarból. Komolyabb indoklást egyik fiú sem kapott, sőt az elválás sem volt mindennapos, melynek pontos részleteit egyébként bárki elolvashatja LeCompt MySpace-es blogjában. LeCompttól állítólag egy telefonos beszélgetés során köszönt el véglegesen az énekesnő, Amy Lee, míg a dobos Gray száját már erősen bekötötte a menedzsment, és teljes titoktartásra kérte az elválás részleteit tekintve. Amy Leet viszont látszólag túlságosan nem viselhették meg a történések, hiszen azóta adott nyilatkozataiban többször is hangsúlyozta, hogy az Evanescence "jól van és létezik", és hamarosan új zenészekkel kibővülve tér vissza a színpadra.
"John és Rocky négy évig zenéltek az Evanescence-ben, és egy igazán jó időszakot töltöttünk együtt, de már látszott, hogy készek arra, hogy továbbálljanak, így emiatt váltunk meg egymástól" - állt Lee hivatalos nyilatkozatában. "Az Evanescence-t 14 éves korom óta imádom és fontosnak tartom, így amíg lehet, kitartok a banda mellett és küzdeni fogok érte" - fűzte hozzá.
A kivált zenészek közül LeCompt így írta le a történteket a blogjában: "Bármilyen előzetes figyelmeztetés vagy beszélgetés nélkül, teljesen indokolatlanul lettem kirúgva a zenekarból. Sokszor nem értettünk egyet, de kivel nem fordul elő ez? Viszont ugyanaz volt a közös cél. Azt szerettük volna, hogy az Evanescence legyen a legjobb rockbanda, már amennyire csak lehetséges. Mindent beleadtam - vért, verítéket és könnyeket -, hogy ez így legyen, de valószínűleg ez nem volt elég. Mostantól én is azon emberek táborát gyarapítom, akik egyik napról a másikra távoztak Amy életéből."
LeCompt ezzel a kijelentésével utalt az alapító tag, Ben Moody 2003-as kilépésére, akinek a helyét aztán Terry Balsamo vette át, vagy ahogy a basszusgitárosuk, Will Boyd adta át a posztot a Revolution Smile egykori gitárosának, Tim McCordnak.
Amy Lee mindeközben már megerősítette, hogy koncertet nem mondanak le a zenészek távozása miatt, de egy biztos, hogy gyorsan dönteniük kell LeCompt és Gray utódjainak személyéről, mivel pár napon belül, május 19-től újra színpadra kell állnia a zenekarnak, elsőként az ohiói Rock On The Range fesztiválon, majd jó pár európai helyszínen június folyamán.
Forrás: http://www.origo.hu/kultura/20070508kettagot.html