Dream Too Much (2016)
Amy első gyerekdalokat tartalmazó önáló albuma. Érdekesség, hogy az apukája és a lánytestvérei is közreműködtek a dalok elkészítésénél.
Kizárólaz az Amazon.com oldalán lehet hozzájutni a 2016. szeptember 30-án megjelent szólóalbumhoz.
Az albumhoz az inspirációt az énekesnő kisfia adta, a stúdió hátteret az énekesnő édesapja irányította, akinek köszönhetően otthon náluk mindig szólt a zene.
Az öteletet hamar tett követte: Amy és apukája a család többi tagjával karöltve kezdett hozzá a gyerekedalokhoz. John Lee, Amy édesapja ukulelén, dobron és bendzsón is játszik az albumon, Amy lánytestvéreivel, Carrie-val és Lori-val amolyan Andrews Sisters-féle lánytriót alkottak. Tom, Amy nagybácsikája gitározik, harmónikázik a lemezen, valamint a basszusszólamokat neki köszönhetjük.
A kétéves Jack is szerepet kapott.
Kritikai fogadtatás
Amy a dalokról
"Apa mindig javasolta, hogy néhány gyerekdalt, amit Jack-nek énekelek, őrizzünk meg a későbbiekben. A férjem pedig azt javasolta, hogy járjunk össze, és stúdióban zenéljünk együtt - végül is sosem dolgoztunk még együtt, pedig mindketten zenészek vagyunk." - mondta Lee a Rolling Stones magazinnak.
Dallista
-
“Stand by Me”
-
“Dream Too Much”
-
“Bee and Duck”
-
“I’m Not Tired”
-
“Little Bird”
-
“Alice”
-
“Rubber Duckie”
-
“Hello, Goodbye”
-
“Donkey and Chicken”
-
“The End of the Book”
-
“If You’re a Star”
-
“Goodnight My Love”
|