"Evanescence" 2011
Az "Evanescence" című album a zenekarról kapta az elnevezést. Az album 2011. november 11-én jelent meg a Wind-Up Records kiadó gondozásában. A banda először 2009. júniusában kezdett el dalokat írni a korongra. A megjelenési dátum többször változott. A stúdiómunkálatok először 2010. február 22-én kezdődött, Steve Lillywhite producert felkérve a munkálatok producereléséhez. Ennek az albumnak a munkálatait később abbahagyták, mert a kiadó nem találta a hangzást megfelelőnek. Ez idő alatt az albumot 2010 augusztus vagy szeptemberére tervezték kiadni, de Amy később bejelentette, hogy az Evanescence elhagyta a stúdiót, hogy újra írja a dalokat. 2011. április 11-én a banda újra stúdióba vonult, hogy felvegyék az új dalokat, és egy új producerrel dolgoznak együtt: Nick Raskulinecz-zel, aki már a Foo Fighterssel és Marilyn Mansonnal is dolgozott együtt. A munkálatok ez év júliusában fejeződtek be.
Az album első helyen debütált a Billboard 200-as listáján, 127.000 példánnyal. Négy kategóriában is vezető státuszt kapott ebben a listában a korong, mint például a Rock albumok, digitális albumok, Alternatív albumok és a Hard Rock albumok listájában. A zenei kritikusok toöbbsége pozitívan véleményezte az "Evanescence"-et, és általában dicsérték az új zenei elemeket és hangzást. Az első kislemez az albumról az 'What You Want" lett, a második a 'My Heart Is Broken".
Az album születésének a körülményei nehézkesek voltak: Amy nem volt biztos benne, hogy az Evanescencet folytatni akarja, és a The Open Door turné után nem tudott mit kezdeni a bandával. Férjhez ment, és normállis életet szeretett volna élni. A bizonytalanság azért is volt, mert a régi rossz emlékek miatti komor Evanescence hangzás kezdett távolodni tőle. Elkezdett hódolni egy új hobbinak: a festészetnek, megtanult hárfázni, koncertekre, múzeumokba járt, és új zenei stílus kezdte érdekelni: a népzene és az indie. 2009-ben mégis írt egy dalt, ami a régi hangzástól eltérő volt: elektronikus. Mint mondta, akkoriban meghallgatta a Depeche Mode 2009-ben megjelent albumát, ami nagyon megfogta - folyton azt hallgatta, majd kitalálta, hogy az Evanevscence-t talán ilyen stílusban kellene továbbvinni.a zenekarban mindenki részt vett a dalok írásában. Később az énekesnő azt nyilatkozta, hogy "nem műdödött volna a banda ilyen hangzásal", mert a lassú tempó és azok az ötletek, amiket mások találtak ki, nem lett volna kivitelezhető.
Így átmenetileg otthagyták a stúdiót, és elutazott egy új helyre a banda, hogy alkothassanak. Amy egy 2010 év végi twitter üzenetében azt írta, hogy az óceán partján vannak, ahol a legközelebbi település is kilométerekre van és se telefon se internet nincsen - de alkotnak, és az új dalok nagyszerűek lesznek.
Így 2011-ben végre elkezdhették rögzíteni a dalokat, és az eredetileg október 4-re tervezett kiadás október 11-re csúszott.
A borítót a banda hivatalos oldalára tették közzé augusztus 30-án, és ez az első olyan album, amin Lee nem szerepel. Azért történt ez, mert a felvételek alatt a banda egyre jobban összecsiszolódott, és Amy úgy volt vele, hogy már tudják, "ki" is az Evanescence, nem kell az ő arca ahhoz, hogy felfigyeljenek rá. Szóval a borító a banda összesége miatt lett sejtelmes, az összes szó és grafika magában hordozza az Evanescence jelentését (azaz eltűnni, mint a kámfor). "Menjen a fény és a pára" - döntött Amy.
az Egyesült Királyságban a megjelenés napján 2000 példány fogyott az albumból.
Írta: Kriszta, 2012. A cikk más oldalon való közzététele tilos!
(c) evanescence.gportal.hu
Közreműködtek:
Chapman Baehler - fotózás
Zach Blackstone - keverő asszisztens
Claire Bryant - cselló
David Campbell - tanácsadó
Claire Chan - hegedű
Jonathan Dinklage - brácsa, hegedű
Peter Donovan - basszusgitár
Dave Eggar - cselló
Evanescence - zeneszerző
Terry Balsamo - gitár
Will Vadászat - dob
Amy Lee - ének, zongora, billentyűs hangszerek, hárfa
Tim McCord - basszusgitár
Troy McLawhorn - gitár
Paul ábra - mérnök
William B. Hunt - zeneszerző, programozás
Ted Jensen - mastering
Michelle Lukianovich - csomagolás tervezés
Andrew Lurie - menedzsment
Mike Mongillo - termék manager
Maxim Moston - hegedű
John Nicholson - dob technikus
Suzy Perelman - hegedű
Sarah Pratt - hegedű
Nick Rakulinecz - producer
Michael Roth - hegedű
Antoine Silverman - koncert mester, vállalkozó
Mike Simmons - basszusgitár technikus, gitár technikus
Phillis Sparks – instrument technician
Randy Staub - keverés
Hiroko Taguchi – viola, violin
Entcho Todorov – violin
Chris Vrenna – keyboards, programming [ 114 ]
Gregg Wattenberg – A&R
Zach Williams – composer
Anja Wood – cello
Nathan Yarborough – assistant engineer
|