Előzenekar
Hivatalos ajánló:
Sokakban felmerült a kérdés, hogy június 18-án Amy Lee zenekara, a hazánkban először fellépő Evanescence vajon hoz-e magával előzenekart, vagy ha nem így történne, esetleg melyik itthoni bandának lesz lehetősége bizonyítani a PeCsa Music Hallban. A válaszig csak mostanáig kellett várni: a hétfői koncert hangulatát Szalkai Tiborék zenekara, a The Idoru fogja megalapozni.
A jövőre tízéves zenekar eddig négy nagylemezen és számtalan turnén bizonyította már be, hogy méltán tekinthetünk rájuk az ország, és főképp a fővárosi klubélet egyik leginkább megbízható pontjaként, amihez az egyes dalok fogóssága mellett nyilván hozzátesz az a szabadszájúság is, melynek révén azok is megjegyezték Tibiéket, akik korábban nem hallottak róluk. Pedig az ’Idoru dallamközpontú, gyors váltásokkal tarkított hardcore/punk keveréke az eltelt években sem veszített lendületéből és fogósságából, sőt, az általuk kitaposott saját út juttatta el idén a srácokat második Fonogram-díjukhoz, amely méltán bizonyította, hogy egy banda kiadói háttér nélkül is lehet sikeres, megbecsült. Ennek jegyében persze merésznek hangzik az is, hogy a Petőfi Rádióba is csupán egy zenekari e-mailes megkeresés előzte meg azt, hogy I’m Moving On a tavalyi év egyik legnagyobb slágere lehessen, ám épp ez a pimasz öntörvényűség az, aminek köszönhetően biztosra vehetjük azt is, hogy a PeCsa színpadán egy lendületes koncertet láthatunk egy ereje teljében levő hazai zenekartól. Az Evanescence koncertjére még mindig kaphatók elővételes jegyek a TEX hálózatában, valamint a kijelölt boltokban.
|