"The Open Door" (2006)
A banda második stúdióalbuma, 2006. szeptember 25-én jelent meg. Eredetileg 2006 márciusában jelent volna meg a lemez, de agyvérzést szenvedett a gitáros, Terry Balsamo, és a felépülése hónapokig tartott.
A lemez új hangzásokat is tartalmazott a meglévő dark rock mellett: szimfónikusok, és popzenei elemek. A lemez épp emiatt vegyes fogadtatásra talált a zenei kritikusok körében: bár sokan pozitívumnak vették, hogy nem a Fallen hangzását követte a banda, és dicsérték Amy Lee merészebb énektechnikáját, és a lírai tartalmat, a negatív vélemények pedig a Fallen album folytatását várták. Az albumon található „Sweet Sacrifice” az 50. Grammy gálán a „legjobb hard rock előadás” kategóriában jelölést kapott, sajnos díjra nem váltották a jelölést.
Az album a debütálást hetében 447.000 példányban kelt el világszerte, azóta pedig több, mint 5 millió eladott példányszámmal büszkélkedhet.
Háttér
Egy interjúban a frontasszony, Amy Lee arról nyilatkozott, hogy turné alatt nem tud új dalokat írni, ehhez haza kell mennie, és nyugodt környezetben kell lennie. Az új dalok 2004 március után, a Fallen turné befejeztével íródtak, és 18 hónapig tartott a dalok felvételével együtt. Több dolog hátráltatta a zökkenőmentes stúdiózást: Ben Moody kivált a bandából, helyére új gitárost kellett találni, így jött a helyére Terry Balsamo. Terry nem sokal később kisebb stroke-ot szenvedett, kórházban ápolták. Ebben az időben Amy a kórházi ágya mellett írta a dalokat. A dalszövegek témája korábbi rossz kapcsolatai voltak. Ben Moody érzelmi terrorban tartotta Amy-t, és akkori párja, Shaun Morgan iszákos volt, és emiatt tönkrement a kapcsolatuk, vele Amy önbecsülése is. Ez ihlette az első kislemez dalát is, a „Call Me When You're Sobert' („Hívj, ha józan vagy”).
Amy később az album munkálatairól beszélve elmondta, hogy az új dalok írása sokkal inkább meg tudott nyílni, és sokkal személyesebbek lettek a korai daloknál, mert azoknál Ben Moody korlázota a szabad dalírásban. Terry ezzel szemben inkább bátorította, ami felemelő érzés volt számára, és sokkal inkább ki tudta fejezni magát a dalokban. A biztatásnak meg lett a gyümölcse: Terry 9 dalnál volt társszerző, Amy 3 dalt írt teljes egészében, és a dalszerzésről úgy nyilatkoztak, hogy olyan volt, mintha játszanának, mintha nem lenne tétje a dolognak.
Az albumot a Los-angelesi Record Plant Studiosban rögzítették, Kaliforniában. A szimfónikus és kórus részeket egy régi kápolnában vették fel, Seattle-ben.
Lee az MTV News riporerének azt mondta, hogy a saját határait feszegette az albumnál, aminek fő témája a magánéleti szabadsága, a rossz dolgok háta mögött hagyása, és a pozitív új élet. A zenekar rámutat a „nyitott ajtóra”, átvezetnek a nehéz pillanatokon. A dalok is ezt tükrözik: hogyan kell egy rossz kapcsolatból kilépni („Call Me When You're Sober”), és leszámolni a rossz dolgokkal („The Last Song, I'm Wasting On You”), hogy hogyan higgyük el, hogy értékesek vagyunk, és megérdemeljük a kölcsönös elfogadáson és szereteten alapuló szerelmet (Good Enough).
A lemezen egy merész Mozart-feldolgozás (igen!!!) is található, ez a Lacrymosa. A vokál kontrasztosan ábrázolja benne a fényt és a sötétséget. Amy elhunyt testvérének is írt egy dalt (a Fallenen a „Hello”, itt a „Your Star”). Ez az egyik legszemélyesebb dal az albumon. Érzéseit énekli el benne, a fájdalmat, ami huga elvesztése után érzett. A "lilthium" nem egy Nirvana-feldolgozás, ezt a dalt Amy 17 éves korában kezdte írni zongorán. A "Snow White Queen" a hírnévvel járó nehézségeket taglalja, amikor egy fanatikus rajongó elveszíti a realitásérzését, és üldözőbe veszi a híres kedvencét.
Az albumon helyet foglaló „Good Enough” későbbi férje, Josh ihlette. A dal pozitív szerelmi érzéseket mond el. Érdekesség, hogy Josh ihlette a „Bring Me To Life”-ot is, amivel a banda világhírű lett 2003-ban.
written by Emerci - 2017 © Evanescence.gportal.hu
Kiadott kislemezek:
-
-
Call Me When You're Sober
-
Lithium
-
Sweet Sacrifice
-
Good Enough
Track lista:
Sweet Sacrifice (3:05)
Call Me When You're Sober (3:34)
Weight Of The World (3:37)
Lithium (3:44)
Cloud Nine (4:22)
Snow White Queen (4:22)
Lacrymosa (3:37)
Like You (4:17)
Lose Control (4:50)
The Only One (4:40)
Your Star (4:43)
All That I'm Living For (3:48)
Good Enough (5:31)
Közreműködő zenészek:
Amy Lee - ének, zongora
John LeCompt - gitár
Rocky Gray - dob
Terry Balsamo - gitár
Tim McCord - basszusgitár
|